Ovis jóga beszámoló 2019.05.10. és 14.

Elmaradásom van a múlt pénteki összevont ovis jóga kapcsán. Bogi, Lea, Lili, Ákos & Ádi, Domi, Gergő, Nándi és Szabi vettek részt az összevont foglalkozáson. Mivel tudtam, hogy sokan lesznek, és sok eleven fiúgyermek, igyekeztem pörgős órát összerakni, hogy senki se unatkozzon, és ne maradjon szabad vegyérték a rosszalkodásra :) Székfoglalóra épült az óra, karikákkal játszottuk, aki kimaradt, az húzott egy jóga ászana kártyát, igyekezett bemutatni, ha kellett, segítettem, a többiekkel együtt mi is megcsináltuk. Majd mehetett tovább a következő székfoglaló. Ebben az volt a nehézség, hogy a gyerekek annyira szerettek volna kártyát húzni, hogy nem akartak leülni a székfoglalóban. Néha Ecc-pecc-kimehetsz-el kellett igazságot tenni a húzni vágyók között :) Azután fogócskákat játszottunk, ahol az újonnan tanult ászanákat gyakorolhatták azok, akiket elkapott a fogó, és különféle módokon lehetett kiszabadítani a már elkapott gyerekeket. Fújtunk pingpong labdákat. Másztunk kötél alatt, ugrottunk kötél felett. Dobtunk dobókockákkal, és csináltunk annyi guggolást, ugrást, fekvőtámaszt, ahányat dobtunk. Nehéz óra volt, sok fegyelmezési problémával, ezért a következő foglalkozáson, azaz ma egy új rendszert vezettem be. Kiraktam egy lapot a szekrényajtóra, mindenki neve és jele szerepelt rajta. Megbeszéltük, mi az, amit nem szabad csinálni (bántani a másikat, csúnyán beszélni, nagyon hangosan sikítozni, és az óvodai berendezési/fejlesztő tárgyakra felmászni/elmozdítani), és azt is elmondtam, hogy mindenkit fogok figyelmeztetni 1x, majd kap egy strigulát a neve mellé, azaz az óra végi ajándékokból 1-et már nem kaphat meg, és így tovább. Nem tudom, meddig működik a dolog, de ma nagyon jól bejött. 2 gyerkőc 1-el kevesebb ajándékot kapott. Nekem is nagyon nehéz volt következetesnek lenni, mikor ez a 2 gyermek a csillagos eget is leimádkozta nekem az égről, hogy ő soha többet, csak még most az egyszer adjam neki oda azt az 1 ajándékot is. Nem adtam. Remélem, mindenki tanult belőle. Remélem, otthon is erősek vagytok, szülők, mikor a gyerekek a határaikat feszegetik. Tudom, milyen nehéz ez.
A mai keddi órán Bogi, Lili, Timi, Bálint, Gergő, Milán, Nándi vettek részt. Mára mesével készültem, miszerint az erdei oviban fogócskáztak a réten az állatkölykök (mi is fogócskáztunk egy terpesz fogót), és akkor váratlanul lecsapott seprűje nyelén lovagolva a vasorrú bába (én voltam a banya is, igen :), és elragadta az egyik állatkölyköt. Konkrétan Lilit kaptam fel, és szaladtam el vele át a tornatermen, és ez annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy még Milánnal és Bálinttal a hónom alatt is szaladtam egyet :-D Aztán megbeszéltük, hogy melyik állatkölyköt ragadta el a boszorkány, a szavazás a mókuskölyökre esett. Ott volt az erdei óvó néni is (az is én voltam, igen :), és a fejét fogta, hogy jaj, most mi lesz, mikor délután jönnek majd a mókusmama és mókuspapa, mit mondanak majd akkor neki, hová lett a kismókus. Láthatóan ezt minden gyerek mélyen átérezte! Megkérdezte az erdei óvó néni a kölyköket, hogy ugye segítenek neki megtalálni a kismókust? Persze mindenki helyeselt :) Nándi már azonnal le is nézett a lába elé, és állította, hogy ő meg is találta a kismókust, de ilyen gyors huszárvágással azért nem hagytam befejezni a mesémet ;) Mondtam, induljunk el, csak találunk valakit, aki látta, merre tűnt el a boszorkány seprűjén a mókuskölyköt cipelve. Úgy is lett, elindultunk arrafelé, amerre láttuk eltűnni a boszorkányt, és találtunk egy kis papírgalacsint, amit a mókuskölyök dobhatott el, hogy segítsen nekünk követni a nyomait. Fák voltak rajta. A csapat először lufikra szavazott, de aztán sikerült meggyőznöm őket, hogy azok fák, és erdőt kell keresnünk ;) Ki is mentünk az erdőbe, lettünk fák. Megkérdeztük a fákat, látták-e a boszit és a mókuskölyköt, és ők azt válaszolták, hogy az Óperenciás tengeren túlra mentek. Hú, hát hogyan keljünk át az Óperenciás tengeren. Kell nekünk egy hajó! Megkértük a fákat, hogy adják kölcsönbe a testüket hajónak. Kis fejészével vágtunk fát, görgettünk fákat (görögtek a gyerekek), építettünk belőle kis kalapácsokkal és szegekkel hajót, bele is ültünk. Ez már a kötélhajónk volt, Bálint azonnal felajánlotta, hogy segít húzni, meg Nándi is, míg mindenki más beleült, és átkeltünk a tengeren. Itt aztán a parton újabb papírgalacsint találtunk, amin egy hegy volt, mégpedig az Üveghegy! Elképzeltük, hogy az üveghegy lábánál vagyunk, és a padló a hegy meredek oldala, amin felmászunk, mint Pókember! Így is lett. Mikor felmásztunk, találtunk itt egy üvegalmafát (Bogit). Bálint minden óvásunk ellenére evett az üvegalmából, és jaj, üveggé változott! De szerencsére Timi hozott egy varázsszert, amit ha Bálint fejére csepegtettünk, akkor visszaváltozott megint állatkölyökké. Hát, Bálint nem sokat tanult, mert még egy csomó almát megevett, és ebbe a játékba Gergő is becsatlakozott, és miután ő is megevett egy csomó üvegalmát és vissza is varázsoltuk, ő meg üvegszilvafa akart lenni :-D No, itt vakvágányt jeleztek a radarjaim, úgyhogy visszaterelődtünk oda, hogy találtunk itt az Üveghegy tetején még egy papírgalacsint, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy út vagy folyó, bár Timi állította, hogy víz szaga van, de a csapat még nagyon hezitált a merre tovább kérdésben. Azt javasoltam, ha valamiben nagyon tanácstalan az ember, akkor leül egy kicsit csendben, még akár egy gyertyát is gyújthat, ez nem kötelező, és elmeditál a kérdésen. Mi is most gyertyát gyújtottunk, körbe ültünk, odatettük a papírkát középre, és igyekeztünk a megérzéseinkre hallgatni. Timi továbbra is határozott volt afelől, hogy ez vízszagú, és sikerült is a csapat 70%-át a maga oldalára állítani. Mindenki megszagolgatta a papírt, és csak 3 fiú mondta azt, hogy ez biza’ út! (mellesleg én is folyónak szántam :-D Szóval elindultunk a folyó felé. Igen ám, de a folyó felé vezető út a boszorkányok erdején át vezet, ott naggggyon-naggggyon halkan, lábujjhegyen kell átosonni, mert ha észrevesznek minket, biztosan elragadnak még több állatkölyköt. A többséget sikerült is meggyőznöm az óvatosságról, de Bálint tudós fajta, kísérletezős kedvvel, úgy hogy miközben osonkodtunk át a boszik erdején, ő hangosan kántált. Nos, nem lehetett kikapni, sarkon fordultam, boszivá változtam, elkaptam Bálintot, és meg sem álltam vele az odúmig. Hát, először az összes ovis nekem esett, hogy kiszabadítsák a társukat :-D de mondtam nekik, hogy hahó, többet ésszel, mint erővel, így nem tudjátok Bálintot kiszabadítani – ekkor már erdei óvó néniként lekuporodtam velük a bokrokba, a távcsövünkkel kilestük, mit csinál a boszi, és kiterveltük, hogy elcsaljuk onnan. Én és Lili vállaltuk, hogy nagy kiabálással magunk után csaljuk a boszit, és jól elfutunk, a többiek pedig addog kiszabadították Bálintot. Persze aztán ez a kiabálva futás annyira izgi volt, hogy még egy kört kellett futnom ez ügyben a többiekkel is :) Elhagytuk hát a boszorkányok erdejét, eljutottunk a folyóig, és ott várt minket még egy papírgalacsin. Ezen már a vasorrú bába volt, innen tudtuk, hogy itt van már közel! Meg is találtuk a boszi barlangját. Az éjjellátó bagolyszemünkkel láttuk (huhogtunk is álcázás gyanánt), hogy ott van bezárva a kismókus egy ketrecben, itt akarta felhizlalni a banya. És ott aludt a banya is. Egy játékkal szabadított ki a kismókust, akit most egy kendő szimbolizált a lábamnál. A terem túlvégéből indultak a gyerekek, és addig jöhettek, amíg a banya horkolt. Ha felnézett a banya, mozdulatlanná kellett dermedni. És úgy kellett elcsenni a kendőt, hogy a banya ne tudja, kinél van. Ha vissza sikerült vele érni a startvonalra, sikerült a menekítési hadművelet. Ez annyira tetszett a gyerekeknek, hogy vagy 4-5x játszottuk. Közben először Lili volt mellettem kis boszorkány. Aztán Milán és Bálint. A játék akkor ért véget, és egyben az óra is, mikor már csak Nándi és Timi akartak kiszabadítani, a többiek mind mellettem horkoltak :-D Egy szép OM, kis nasi, kis aji a végén, 5 perc késéssel landoltunk az öltözőben. Ez egy kivételesen szuper óra volt :)



Kövess minket a Facebook-on!